Magyar Cserkészszövetség
A Magyar Cserkészszövetség (MCSSZ) a cserkészmozgalom legjelentősebb magyarországi szervezete. A Magyar Cserkészszövetséget 1912-ben hozták létre, és két évvel később már háromezer tagot számlált. 1948-as betiltása után 1989-ben alakult újjá. 2016-ban az MCSSZ-ben tízezer tag tevékenykedett. A Magyar Cserkészszövetség tagja a Cserkészmozgalom Világszervezetének (World Organziation of the Scout Movement), amely az ENSZ tanácsadó tagja.
A Magyar Cserkészszövetség kilenc cserkészkerületből épül fel. A kerületeket körzetekre tagolták, és a körzeteken belül működnek a cserkészcsapatok. A mi csapatunk, a 400-as számú Szt. Péter és Pál cserkészcsapat, az I. Cserkészkerületben helyezkedik el.
A Magyar Cserkészszövetségnek vannak országos szervei, határozó és végrehajtó szervek: Országos Küldöttgyűlés, Országos Tanács és az Országos Elnökség. Vannak bizottságok: közgyűlések, melyek a felügyeletet, külügyeket és a fegyelmi eljárásokat intézik. Valamint lelkiséggel foglalkozó szervezetek: Táborkereszt, ICHTHÜSZ. Az Országos küldöttgyűlés választja az Országos Elnökséget, mely egy elnökből, egy ügyvezető elnökből és egy vezetőtisztből áll.
A földrajzi tagolástól függetlenül építették ki az ún. szakágakat, Regös cserkész Szakág, Természetvédelmi Szakág, Vízi Cserkész Szakág, Repülős Szakág, Díszegység, Lovas Szakág, Íjász Szakág, Ejtőernyős Szakág, Barlangász Szakág melyekben a cserkészek speciális érdeklődési körüknek megfelelően vehetnek részt. A szakágak munkáját az országos vezetőtiszt koordinálja. A cserkészszövetség programokat szervez, koordinálja a csapatokat, és segíti az együttműködést a csapatok között. A Magyar Cserkészszövetség holnapja: https://www.cserkesz.hu
E-mail küldés a webmesternek | 400. sz. Szent Péter és Pál Cserkészcsapat | Impresszum |