Rólunk

BEVEZETŐ

A 400. sz. Szent Péter és Pál Cserkészcsapat 1989 óta működik Óbudán. 2020 óta az Újlaki Sarlós Boldogasszony Plébánián tevékenykedünk. Küldetésünk, hogy a Magyar Cserkészszövetség céljaival egyezően a csapatba járó fiatalokból életrevaló, elkötelezett, felelős, egészséges polgárokat neveljünk, akiknek fontos, hogy önmaguk folyamatos nevelése által az Isten felé növekedjenek. Ennek érdekében életmodellt nyújtunk, illetve ifjúságnevelést végzünk önkéntes vezetőink segítségével.

ALAPOK

A 32 millió főt magában foglaló világméretű cserkész-közösségen belül a Magyar Cserkészszövetség jelenleg mintegy 15000 tagot tart nyilván. Ebből egy kicsi, de annál büszkébb társaság a mi csapatunk, nagyjából 50 fős létszámmal. A csapat zömmel 8-20 éves fiatalokból áll, de van több idősebb segítő, vezető is. A tagság kisebb csoportokra, őrsökre van osztva, ezek 6-8 fős egységek, melyet azonos nemű fiatalok alkotnak.

A cserkészet nem különóra, hanem egy életforma, melynek alapjait több mint 100 évvel ezelőtt Lord Robert Baden-Powell of Gilwell alakította ki. A cserkészies viselkedést legjobban a cserkésztörvények foglalják össze:

1. A cserkész egyeneslelkű és feltétlenül igazat mond.
2. A cserkész híven teljesíti kötelességeit, melyekkel Istennek, hazájának és embertársainak tartozik.
3. A cserkész ahol tud, segít.
4. A cserkész minden cserkészt testvérének tekint.
5. A cserkész másokkal szemben gyöngéd, magával szemben szigorú.
6. A cserkész szereti a természetet, jó az állatokhoz és kíméli a növényeket.
7. A cserkész feljebbvalóinak jó lélekkel és készségesen engedelmeskedik.
8. A cserkész vidám és meggondolt.
9. A cserkész takarékos.
10. A cserkész testben és lélekben tiszta.

Arra törekszünk, hogy cserkészeink a mindennapi életükben is igyekezzenek megélni ezeket a törvényeket. Ez nem heti másfél órás elfoglaltság. Ezért szorgalmazzuk azt, hogy a gyerekek lehetőleg minden programon vegyenek részt, minél több időt töltsenek együtt közösségükkel. Bízunk abban, hogy a szülők és az őrsvezető kölcsönösen tudják egymást segíteni a gyerekneveléssel kapcsolatos kérdésekben.


PROGRAMJAINK

Cserkészeink egyfelől részt vesznek hetente egy másfél órás őrsgyűlésen, melyet őrsükkel, kisközösségükkel töltenek el, játékos formában, de praktikus és hasznos tudással gazdagodva. Az őrsgyűlések és az egyéb őrsi programok (kirándulások, ottalvások, portyák, stb.) időpontját – a gyerekek időbeosztásához a lehető legjobban igazodva – az őrsvezetők határozzák meg. Emellett Már 30 nyári tábort és több tucat 3-4 napos tanyázást szerveztünk, valamint megszámlálhatatlan egynapos programot vezettünk, melyeken alapvető értékekre neveltük a fiatalokat és hasznos, gyakorlati tudással láttuk el őket, hogy a mindennapi életben talpraesetten és átgondoltan tudjanak dönteni, cselekedni.

Naptár

december 2024
keszcsszva
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031

Hírfolyam

2024/2025

Évkezdő csapatnap - szeptember 22.

Karbantartó nap - október 5.

Őszi tanyázás - október 25-28.

Csapatbál - november 30.

Korosztályos portya - március 21-23.

Korosztályos tanyázás - május 1-4.

Csapatkirándulás - május 10.

Előtábor - július 11-14.

Csapattábor - július 14-23.

Támogatóink

 

 

Adó 1% nyilatkozat

Magyar Cserkészszövetség

A 400. sz. Szent Péter és Pál Cserkészcsapat a Magyar Cserkészszövetség tagja.

www.cserkesz.hu

Vezetőknek

E-mail küldés a webmesternek 400. sz. Szent Péter és Pál Cserkészcsapat Impresszum