Vezetőség

 

Németh Benedek csst., csapatparancsnok, őrsvezető
 2001-ben születtem. Majd 2012-ben kezdtem el cserkészkedni a Mókus őrsben, Sándor Attila vezetése alatt. Majd a Sas és a Mókus őrs egyesülése után, a ma már közismert Jegesmedve őrsben folytattam cserkészéveimet. 2018-óta vezetjük a Kobra őrsöt Gyulai Koppánnyal. Iskolai éveimet az Óbudai Szent Péter és Pál Szalézi Általános Iskolában kezdtem. A Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium és kollégiumban végeztem közép iskolai tanulmányaimat. Jelenleg a Szent István Egyetem Élelmiszermérnöki karán vagyok hallgató. A cserkészetet általános iskolás korom óta töretlenül szeretem és az eddig szerzett temérdek élményt, tudást igyekszünk Koppánnyal átadni a cseperedő Kobráknak.
 
Farsang Mátyás csst., csapatparancsnok-helyettes, operatív vezető
 2003-ban születtem Budapesten. Cserkészkedni 2014-ben kezdtem el a Jegesmedve őrsben Sándor Attila vezetése alatt. Cserkészfogadalmat 2016-ban tettem. 2019-ben végeztem el az Operatív Vezetőképzést. 2021-től a média munkacsoport munkáját kordinálom. 2023-ban segédtiszti képesítést szereztem. Korábban a Teleki Blanka Gimnázium diákja voltam történelem tagozaton. Tanulmányaimat az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán folytatom politikatudományok szakon. Szabadidőmben szívesen zongorázom, biciklizem és járom a természetet vagy a várost.
 
Sándor Attila csst., rajparancsnok, őrsvezető
 2004-ben kezdtem cserkészkedni a Sólyom őrsben. 2013-tól a Mókus őrs őrsvezetője, majd az azonos korú Sas őrssel való összevonás óta, máig a Jegesmedve őrsöt vezetem. 2016-től 2021-ig csapatparancsnok helyettes, 2018-tól segédtiszt vagyok. Ezenfelül a csapat Kerberosz rajának vagyok rajparancsnoka, amibe az Áfonya és Gekkó őrs tartozik. Civilben Okleveles Erdőmérnök vagyok és a Nébihben az Erdészeti Szaporítóanyag Felügyeleti Osztályon dolgozom.
 
Varga Attila, őrsvezető
 1997-ben születtem Budapesten. 2010 ősze óta cserkészkedek és 2016 óta vagyok a Gekkó őrs vezetője. Érettségimet a Szentendrei Ferences Gimnáziumban szereztem 2016-ban. Szabadidőmben sokat járok falat mászni, társasozom és videojátékozom és nagyon szeretek kirándulni is. Civilben szabadúszó illusztrátor/látványtervezőként dolgozom otthonról.
 
Keglevich Janka, őrsvezető
 2008-ban csatlakoztam a csapathoz, a Jaguár őrs tagjaként. Később, 2014-ben az őrs vezetése részben ‘rám hárult’, de remekül tudtunk együttműködni a korosztályommal. 2016 óta saját kis őrsöm is van, a Kiwi őrs, melyet Ágival remek munka vezetni. Az aktív cserkészéleten kívül angol-magyar tanárszakos hallgató vagyok, szeretek táncolni, vagy bármilyen testmozgást végezni a szabadban vagy teremben. Fontos számomra a minőségi időtöltés a barátaimmal és családommal, a nyár a legkedvesebb évszak nekem ilyen szempontból, hiszen akkor jut a leginkább időm erre, és más általam kedvelt tevékenységekre. Célom az életben, hogy minél többet láthassak ebből a világból, ha tehetem elutazok, és kipróbálok új dolgokat. Ízletesnek találom a spenótot, a töltött káposztát és a tengergyümölcseit, ezzel ellenben a gesztenyés, marcipános vagy kókuszos ízvilág távol áll tőlem.
 
Porubszky Ági, őrsvezető
 2008-ban csatlakoztam be a cserkészcsapatunk életébe, ezen belül is a Jaguár őrsbe. 2013-14 környékén egy rajba kerültünk a nagyjából velünk egyidős Sólyom őrssel, és megalakult a Griff raj, ami azóta is aktív. 2016 óta Jankával együtt vezetjük a Kiwi őrsöt. Civilben a Pesti Magyar Színiakadémián tanulok, előtte pedig a Vörösmarty Mihály Gimnázium dráma tagozatán végeztem. A cserkészeten és a művészeteken kívül még szabadidőmben különböző sportokkal szoktam foglalkozni, például lovaglással vagy síeléssel.
 
Klimkó Mátyás, őrsvezető, pénzügyes
 2001-ben születtem. 2013-ban kezdtem el cserkészkedni a Mókus őrsben (2014-től Jegesmedve őrs) ahol Sándor Attila volt az őrsvezetőm. 2017-ben lettem a Róka őrs vezetője. Civilben a Budapesti Corvinus Egyetemen vagyok hallgató pénzügy és számvitel szakon.
 
Gyulai Koppány, rajvezető, őrsvezető
 2011-től fogva cserkészkedem, először a Sas őrs, majd a Jegesmedve őrs tagjaként. 2018 óta vezetem együtt Németh Benedekkel a Kobra őrsöt, amit először segédőrsvezetőként tettem, míg végül társőrsvezetővé váltam. Emellett én lettem a 2021-ben megalakult Medúza raj (Pipacs és Kobra őrs) rajvezetője. Jelenleg a Semmelweis Egyetemen Általános Orvostudományi Karán tanulok. Szabadidőmben szívesen olvasok, sportolok, de a filmnézés is kedvelt elfoglaltságom.
 
Gyulai Sarolt, őrsvezető
 2013-ban kezdtem el cserkészkedni, az Áfonya őrsben. Cserkész nyakkendőmet 2017-ben kaptam. A Deák Téri Evangélikus Gimnáziumba járok. 2019 őszén kezdtem el Lillával együtt a Pipacs őrsöt vezetni.
 
Rigó Réka, őrsvezető
 2005-ben születtem. 2014-ben kezdtem el cserkészkedni az Áfonya őrsben. A zöld nyakkendőmet 2018-ban kaptam meg. 2020 őszétől lett saját őrsöm a Levendula őrs. A Patrona Hungariae gimnáziumba járok. Az iskola mellett zenélek és sportolok.
 
Schäffer Margit, őrsvezető
 2005-ben születtem, 2014-ben kezdtem el cserkészkedni az Áfonya őrsbe. A zöld nyakkendőmet 2017-ben kaptam meg. 2021 májusában EÜ szakági külön próbát tettem. 2021 őszétől segédőrsvezető lettem Rigó Réka mellett a Levendula őrsnél, majd 2022 őszétől, az őrsvezetőképzés elvégzése után őrsvezetőként folytattam tovább a tevékenységeimet. Az őrsvezetés mellett programokat és keretmesét szoktam szervezni a csapatos programokra. A Szentendrei Ferences Gimnáziumban tanulok , emellett társas táncolok és templomi közöségekbe járok, többek között gitáros énekkarba éneklek és hegedülők.
 
Pap Norbert, megbízott őrsvezető
 2002-ben születtem és 2011 őszétől kezdtem a Sas őrsben cserkészkedni. 2014-ben a Jegesmedve őrsben folytattam a cserkész életet amikor egyesültünk a Mókusokkal. 2022 őszétől vagyok az újonnan induló Puma őrs lelkes vezetője. Egy éve szolgálok a Magyar Honvédségnél és jelenleg Szolnokon vagyok légijármű szerelői beosztásban. Szabadidőmben programokat próbálok csinálni a barátaimmal, nagyon szeretem a természetet és a pingpongot.
 
Zámbó Édua, megbízott rajvezető
 Sajnos nekem a gyerekkoromból kimaradt a cserkészkedés, viszont annál izgalmasabb volt csatlakozni a csapathoz - Janka hívására - 2015-ben. Csatlakozhattam a Jaguár őrshöz, majd egyre több program lebonyolításában vehettem részt, leginkább a GH megszervezésében. Tanulmányaimat Pécsett végzem gyógytornász hallgatóként. Szabadidőmben küzdősportolok, vagy a barátaimmal szervezünk programot.
 
Rónyai Kitty csst., csapatparancsnok emeritus
 2003-ban kezdtem a cserkészetet a Maki őrsben, 2016 óta vagyok a vezetőség tagja. A csapatunkat 2018-tól 2022-ig vezettem, majd kicsit hátrébb léptem és azóta afféle mentori szerepben igyekszem támogatni a csapatot. A cserkészmunkán belül a kedvenceim az egyéni vezetői beszélgetések, a táborban az ásást és a fűrészelést élvezem a legjobban. Amikor nem a csapattal foglalkozom, akkor angolt tanítok középiskolás vagy felnőtt korosztálynak. Egyetemen anglisztikát végeztem és levelezőn pedagógiát tanulok. Ha ezeken kívül még mindig van időm, akkor kung fuzok, táncolok, jégkorcsolyázom, sokfélét olvasok vagy Lizzivel (a kutyámmal) sétálok.

 

 

 

Őrsök:

Jegesmedve őrs - 19-20 éves fiúk
Áfonya őrs - 16-18 éves lányok
Gekkó őrs - 16-17 éves fiúk
Kiwi őrs - 13-12 éves lányok
Róka őrs 12-13 éves fiúk
Kobra őrs 10-11 éves fiúk
Pipacs őrs 10-12 éves lányok
Levendula őrs 8-9 éves lányok
Puma őrs - 8-9 éves fiúk

Naptár

december 2024
keszcsszva
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031

Hírfolyam

2024/2025

Évkezdő csapatnap - szeptember 22.

Karbantartó nap - október 5.

Őszi tanyázás - október 25-28.

Csapatbál - november 30.

Korosztályos portya - március 21-23.

Korosztályos tanyázás - május 1-4.

Csapatkirándulás - május 10.

Előtábor - július 11-14.

Csapattábor - július 14-23.

Támogatóink

 

 

Adó 1% nyilatkozat

Magyar Cserkészszövetség

A 400. sz. Szent Péter és Pál Cserkészcsapat a Magyar Cserkészszövetség tagja.

www.cserkesz.hu

Vezetőknek

E-mail küldés a webmesternek 400. sz. Szent Péter és Pál Cserkészcsapat Impresszum